17.fejezet

Először is kipakoltam a bőröndömből. A Harrys bögrémet óvatosan a többi 1D-s pohár mellé tettem a polcra. A barbie babákat az ágyam fölé tettem és a többi ajándékot, pedig letettem az íróasztalomra, hogy szem előtt legyenek. Lerogytam az ágyamra és a lepedőt szorongattam. Vettem egy mély levegőt és kisétáltam az erkélyre. A virágcserépben kidugta a fejét egy kis pitypang. Már levedlette narancssárga ruháját, és most bóbita öltözékben feszített. A kicsi Lara, rögtön leszakította volna és kívánt volna egyet, de a mostani Larának már olyan nagy kívánságai voltak, amit egy kis pitypang nem tudott volna teljesíteni. A szobám felől megszólalt a Forever Young. (Most ez a csengőhangom.) Rögtön felkaptam és lepillantottam a képernyőre. Ismeretlen szám volt. A fülemhez tettem és beleszóltam. –Háló?- a telefonban Liam hangja szólalt meg. –Szia Lara. Azért hívlak, mert van egy kis gond. Vagyis egy hatalmas gond.  Nem, egy óriási gond. Oké rátérek a lényegre. Harry eltűnt!- ordította az utolsó mondatot. - Louis szerint utánad ment Magyarországra. Volt egy Harryre hasonlító fiú a repülőgépen?- kérdezte Liam. –Hát, volt egy, aki hasonlított rá, de 100 százalék, hogy nem ő volt. Tuti. Sajnálom. – vontam meg a vállam. –Hát akkor, köszi. Szia!- köszönt el csalódottan. Sóhajtva megcsóváltam a fejem és felhívtam Biancát. –Szia Bianca át tudnál jönni?- szóltam bele a telefonba. Mint kiderült BFF-em már úton volt. Lebicegtem a bejárati ajtóig és kinyitottam. Bianca mint egy őrült, robogott be a házba. –Oké, mars fel a szobámba! Beszédem van veled!- utasítottam. Bianca fel is ment és mire én is beléptem a szobám ajtaján, ő már a Londoni fényképeimet nézegette. –Ó, Lara, ezen a képen olyan aranyos vagy! – mutatott rá. –Helyesbítek. Aranyosak vagytok!- Ugyanis azon a képen én és Harry, átölelve egymást, a medence partján álltunk. Ez volt az egyik kedvenc fényképem. Nagy sokára Bianca kibámulta magát, majd szeme a fülemre tévedt. –De szép fülbevalód van! Passzol a nyakláncodhoz. – Az ékszerek említésére eszembe jutott Harry. Olyan szomorú képet vágtam, hogy Bianca rögtön faggatni kezdett, úgyhogy el kellett mesélnem neki mindent. –Jaj, szegénykém- szólalt meg sajnálkozva Bianca és simogatni kezdte a hátam. - Gyere, nézzük meg a Last Song-ot- tolt finoman a laptop elé, és betette a filmet. Mire már a stáblista futott a képernyőn, többé-kevésbé összekaptam magam. Kikísértem Biancát a kertkapuig és integetve figyeltem, ahogy befordul a sarkon. Lassan a nap lebukott az égen és vöröses fénnyel árasztotta el a tájat. Furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne. Hátraperdültem, és még el tudtam kapni egy kis fehér villanást. Már épp a felé a fa felé indultam volna ahol a villanást láttam, amikor a nagyim behívott a házba. Irányt változtattam és felmentem a konyhába. Krumplit kellett hámoznom a rakott krumplihoz.  Ez eddig nem lett volna baj, csak sajnos megvágtam az ujjam. Sebesült kezemmel, azért még befejeztem a munkát és elvonultam a szobámba. A laptopom még be volt kapcsolva, úgyhogy leültem elé. Először a Twitteremet néztem meg. Öt új követő. Ú, vajon ki lehet az? Rá se kellett kattintanom már tudtam, hogy kik voltak. Liam Payne, Niall Horan, Harry Styles, Zayn Malik valamint Louis Tomlinson. Továbbá Louis nagypapája hozzászólt az egyik tweetemhez. (Lara Taylor: Í, megyek Londonba! Keith Tomlinson: Gratulálok! :D) Elvigyorodtam és beléptem Facebook-ra. Bianca egy csomó dolgot megosztott a One Direction-ről és szinte az összes bejegyzésemet lájkolta. Még válaszolgattam pár kérdésre a GYIK-en. Ásítottam egy nagyot és csodálkozva vettem észre, hogy már 9 óra is elmúlt. Bebújtam a takaró alá és a gipszes kezemet kezdtem vizsgálgatni. Bianca, Louis, Liam, Niall és Zayn is aláírta. Megfordítottam és észrevettem egy még egy, apró betűkkel írt nevet. Harry. Hát ez meg hogy került ide?- gondolkodtam magamban. Még elég sok ideig ezen töprengtem, de nemsokára már az Álmok Folyósólyán sétáltam.

6.30-kor kellett kelnem. Fáradtan megdörzsöltem a szemem és kikászálódtam az ágyamból. Felvettem egy hosszú ujjú pólót, egy szűk szárú farmert, a rózsaszín Converse-emet és a kockás pulcsimat. A lábamon lévő gipszemre nehéz lett volna ráhúzni a nadrágot, ezért ott feltűrtem az említett ruhadarabot.  A karomon lévő gipszre, rá tudtam, húzni a pólóm ujját, így nem is látszott, hogy el van törve. Végre valahára odaértem a sulihoz és felbattyogtam az osztályba. Lehuppantam a székemre és kimerülten hátradőltem. –ó, Tibi, ha nem hagyod abba a szekálásomat, komolyan mondom, leütlek- emeltem fel ingerülten a kezem. Mielőtt megszólalhatott volna, megszólalt az utált csengő hangja. Elkezdődött a matekóra. Azután fizika, majd kémia. Jött a nyelvtan és az irodalom, és végül utoljára a földrajz. Szinte kimenekültem az iskolából, Biancával az oldalamon. Útközben kidumáltuk a (szerintünk idióta) lányokat, akik az osztályunkba járnak. Fázósan megdörzsöltem a karomat. –Úristen, de hideg van! Ma már, biztosan havazni fog. –kijelentésemre Bianca nagyban bólogatott. Nemsokára el kellett búcsúznunk egymástól. A házunk felé vettem az irányt, de hirtelen megálltam. Valami nincs rendben. Az utca túloldalán egy fiú sétált. A sapkája úgy nézett ki, mint amit én adtam Harrynek a Londonba érkezésem napján. Ugyanolyan kék volt. A sapka alól kigöndörödő haj túlságosan is ismerős volt. Az ismeretlen fiú szemébe néztem. Levegő után kapkodtam. A kezemben tartott könyvek hangos puffanással a járdára estek. A zöld szempár a hang irányába fordult. Azt hittem ott rögtön elájulok. A szemembe nézett és lassan elmosolyodott. Átrohantam az úttesten és Harry ölelő karjában találtam magam. –Úgy hiányoztál- sírtam Harry vállába. Harry megfogta az állam és felemelte. – Te is nekem- suttogta és megcsókolt.  Amikor kinyitottam a szemem mintha rózsaszínben láttam volna a világot. Az utca hangjai megszűntek és nem létezett senki más, csak Harry és én. A hópelyhek lustán szállingóztak az égből és megtapadtak a hajamon. Szorosan megöleltem Harryt mire megszólalt. –Figyelj Lara, én,én nagyon sajnálo…- nem tudta befejezni, mert közbevágtam. – Harry, tudom, hogy sajnálod. És tudom, hogy megbántad. Azt is tudom, hogy nem szándékosan tetted. Úgyhogy ne kérj bocsánatot, mert én már réges-rég megbocsátottam neked- néztem a szemébe. Harry elmosolyodott és megint megcsókolt. Visszamentünk a könyveimért, amik ennyi idő alatt, mintha hozzáfagytak volna a betonhoz. Felkapargattuk ami még megmaradt belőlük és elindultunk hazafelé. –Nagyi, valakit be kell mutatnom- kiáltottam fel az emeletre. Nagyi nemsokára lerobogott a lépcsőn és elkerekedett szemmel bámult rám és Harryre. –Nahát, Lara, nem is hiszem el, hogy ekkora szerencse ért engem! Láthatom a férjedet!- kacsintott rám Nagyi, mire én a fülem tövéig elvörösödtem. –Na mindegy, Nagyi ő Harry, Harry ő Nagyi. Gyere Harry, megmutatom a szobámat. - toltam felfelé a lépcsőn. –Harrynek az ajtóban földbe gyökerezett a lába. – Húha - nyögte ki nagy nehezen. –Ez, ez mind én vagyok- bökött a falamra. Bólintottam majd hozzátettem. – Meg  Niall,Zayn, Liam és Louis. Na de csüccs le- paskoltam meg az ágyamat és bekapcsoltam a gépem. – Először is muszáj értesítenünk a fiúkat, hogy itt vagy- tértem rá a lényegre. - Egyáltalán hogy jutott eszedbe, hogy felszállj a repülőre és ide gyere?- kérdeztem. – Belegondoltam, milyen lenne nélküled és gondolkodtam, majd cselekedtem. Most pedig itt vagyok- tárta szét a karját. Mosolyogva megpusziltam és benyomtam Liam számát a telefonomon. –Liam? Igen Lara vagyok. Itt van Harry. Jól hallottad. Igen. Három nap? Szuper! Adjam? Oké, szia! –mondtam és Harry kezébe nyomtam a telefont. –Szia Liam- mondta bátortalanul. Liam beleüvöltött a telefonba, úgy, hogy még én is hallottam. –Harry, te mégis mit képzelsz? Aggódtunk érted! Louis majdnem halálra sírta magát miattad! Még három napot maradhatsz Magyarországon, de utána, rögtön hazajössz! Különben is, négy nap múlva hivatalosak vagyunk az Alan Carr Show-ba! De ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet, jó? – Amikor neki tetsző választ kapott, még megdorgálta kicsit Harryt, majd elköszönt. Harryvel néztünk egy filmet, pontosabban az Éhezők Viadalá-t és mire befejeztük, már beesteledett. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és elnyomott minket az álom.