16.fejezet

Felébredtem. A jobb karom és lábam borzasztóan fáj. Mindkettő gipszben van. Elmosódott alakokat látok. Harry jár a fejemben, amint a szobámban ül. Harry gondolatára, dühös lettem. Végre tisztán láttam és Liam fejét láttam magam előtt. –Szia – suttogtam- Hány óra van? Mióta fekszek itt? És mi történt velem?- tettem fel kétségbeesetten a kérdést. -10 óra, kb. úgy 12 órája és a jobb karod és lábad eltörött. Nagyon sajnálom. –válaszolta Liam. –Hát még én- tettem hozzá morogva. Körbenéztem. Egyedül voltunk a nagy fehér kórteremben. Önkéntelenül a nyakamhoz nyúltam, hogy megérintsem a nyakláncomat. De nem volt ott semmi. Liam hirtelen azt mondta:- Harry nemsokára itt lesz. - felkaptam a fejem. Hogy mit mondott?- Ne! Ne engedd be!- fogtam meg könyörgően Liam kezét. –Ne engedd, hogy meglátogasson! Kérlek!- Liam sajnálkozva megrázta a fejét. – Sajnálom, de nem tehetek semmit. Tudod, hogy Harry milyen önfejű szokott lenni. - összehúztam a szemöldököm. - Ez esetben- megrángattam az ágyam fölött lévő kis csengőt és erőteljesen húzni kezdtem. –Nővér! – kiáltásomra már is ott termett egy fehér köpenyes kis nénike. –Miben segíthetek?- kérdezte udvariasan. –Nem érzem jól magam. Nem hiszem, hogy ilyen állapotban, tudnék látogatókat fogadni. – bólogattam nagyokat, mire a nővér megfogta az ágyam szélét, és elkezdett tolni egy privát szoba felé. Majdnem eltűntem a másik helyiségben, amikor nyílt a kórterem ajtaja és Harry lépett be. Pont elkaptam a pillantását, de gyorsan másfelé fordultam. A lengőajtó becsapódott mögöttem.

Unatkozva léptettem a csatornák között, amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes. Nem sokkal később kicsapódott az ajtó és Harry rontott be rajta. Két biztonsági őr próbálta megfékezni, többnyire sikertelenül. –Lara!- kiáltotta. Csodálkozva felé fordultam. –Harry hagyj békén!- fordultam felé. –Lara bocsánatot szeretnék kérni tőled!- mondta Harry. Felhúztam a szemöldököm, majd fagyosan azt mondtam: - Amit tettél, arra nincs bocsánat. Soha többé nem akarlak látni, érted? Ja és mielőtt elmennél, megkérnélek, hogy ne piszkáld a gépem. Mint például tegnap este- Harry szeme elkerekedett. –Mi? Honnan tudsz te ilyenekről?- kérdezte, miközben a biztonságiak kifelé ráncigálták. Összeszorítottam a számat és tekintetemet a képernyő felé fordítottam. Amikor végre egyedül maradtam, sóhajtottam egy nagyot és kézbe vettem a telefonom. Felhívom Biancát- határoztam el. Szerencsére barátnőm hamar felvette a telefont.

Két nap múlva kiengedtek a kórházból, így elérkezett az indulásom napja is. Mindenki kijött a reptérre kivéve Harryt. Ez, bevallom őszintén kicsit fájt. Elbúcsúztam mindenkitől és a repülőgép felé vettem az irányt. Kicsit nehéz volt közlekedni, begipszelt kézzel és lábbal. Vetettem rájuk még egy utolsó pillantást, de Louis utánam rohant. Adott egy puszit és egy ajándékzacskót nyújtott felém. - Majd bontsd ki a repülőn. –köszönt el. Integettem, és nemsokára egy ablak melletti székbe ültem bele. A mögöttem ülő srác nagyon hasonlított Harryre, de ezt csak képzelgésnek tudtam be. Kibontottam az ajándékomat és önkéntelenül mosolyra húzódott a szám. Louistól megkaptam az összes képet, amit ezen az egy hét alatt csináltunk, továbbá egy miniatűr kis plüsslovacskát. Liamtől egy könyvet kaptam aminek Fallen-kitaszítva volt a címe. Niall egy csomag Nando’s-os kaját, valamint egy Niall Horan-es bögrét ajándékozott nekem. Ezen nagyot mosolyogtam. Zayn egy csomag gumicukrot és egy apró London Eye szobrot adott. Harry meg… Egy kis piros dobozkában a nyakláncomat. Mellette azonban volt még két kis szív alakú fülbevaló is. A doboz hátulján egy kis levélkét találtam odaragasztva.- Kedves Lara! Nagyon sajnálom, amiért nem tudtam kimenni a reptérre. Tudom, hogy köztünk nagyon csúnyán alakultak a dolgok és megértem, amiért haragszol rám. Hidd el, hogy megbántam, ami történt. Legszívesebben visszamennék az időben és leállítanám magamat. De az időn nem lehet változtatni. Sajnos, a bulikon előfordul velem, hogy részegre iszom le magam. Nem foghatom az egészet az alkoholra, tudom. Mindezek ellenére még mindig remélem, hogy meg tudsz bocsátani nekem. Harry - Olyan megható volt. Ahogy leírta az érzéseit. Ahogy bocsánatot kért. Ahogy remegő kézzel aláírta a nevét. Elképzeltem Harryt, amint az íróasztal fölé görnyed és erre a kis papírdarabkára ír. Látásom elhomályosodott és a könnyeim legördültek az arcomon. Úgy hiányzott. Megöleltem volna és beszívtam volna az illatát. Megszorítottam a volna a kezét és átöleltem volna a derekát. De már késő volt. Most már bánom, amiért olyan elutasító voltam vele a kórházban. Kinéztem az ablakon. A kinti fagyos levegő teljesen bepárásította. Cikornyás betűkkel beleírtam: I Miss You. Sóhajtva hátradőltem és valahogy próbáltam betölteni a szívemben tátongó űrt. Letöröltem arcomról a könnycsepp hagyta nyomokat és mély álomba szenderültem. A Stewardess ébresztett fel. –Elnézést hölgyem. Megérkeztünk- rázta meg gyengéden a vállamat, mire megköszöntem a segítségét és pakolászni kezdtem. Az ablakról elpárolgott a pára. Ez rossz érzéssel töltött el. Gyorsan bekapcsoltam a nyakláncom és feltettem az újonnan kapott fülbevalókat is. Szerencsétlenkedtem egy sort, hogy le tudjam venni a bőröndömet a polcról. Az ál-Harry - ahogy magamban elneveztem- udvariasan segített levenni a csomagomat. Mosolyogva megköszöntem a segítségét és kisétáltam a repülőgépből. Kis idő múlva a reptérről is kijutottam és egy taxit is sikerült hívnom. Nagy megkönnyebbüléssel beültem a kocsiba és utasítottam a taxist, hogy hova vigyen. Egész idő alatt nem tudtam kiverni a fejemből azt a fiút, akit Harrynek hittem.  Az út kb. 30 percig tartott. Fizettem és már indultam is a barátságos meleg otthonom felé. Szorosan megöleltem a nagyim és utána sűrű bocsánatkérések közepette visszavonultam a szobámba pihenni. A kismillió poszterem láttán elöntött a boldogság. Végre hazaértem.