18.fejezet

-Na, és mit szólsz ahhoz?- kérdeztem Biancát. –Á, annak túl görbe az orra!- nyavalygott. Elmosolyodtam és felvettem a csörgő telefonomat. –Haló- szóltam bele. –Szia Lara! Louis vagyok és csak meg szeretném kérdezni, hogy mit csináltok éppen. – rögtön rávágtam. –Itt vagyunk a Vidámparkban a wc előtt és helyes pasikat nézegetünk Biancának- beszéltem. –És Harry?- kérdezte Louis. –Ó, ő wc-n van. Kiadja magából, amit megevett. Pedig én mondtam neki, hogy ne üljön fel a hullámvasútra! – beszéltem rendíthetetlenül. –Bianca a barátnőd nem? És szingli? Mert ha igen, akkor van pár ajánlatom a számára- közölte Louis egyhangúan úgy, mintha épp a tudtomra adta volna, hogy például ananászt eszik. Kikerekedett szemekkel csak bámultam a semmibe, annyira megdöbbentem. –Ezt most komoly? Részemről oké. Adom Biancát- hadartam és Louis válaszát meg sem, várva odanyújtottam Biancának a telefont. –Bianca! Louis beszélni szeretne veled!- suttogtam. – Aha. Higgyem is el - rántotta meg a vállát. Azért elvette a telefont. –Sziaaa Louis béjbiii- nyávogott. –Hallom beszélni szeretnél veeleem – játszotta a hülyét. Egy pillanatra elhallgatott, majd felsikoltott. –Basszus, basszus, basszus!- kiáltotta és gyorsan kinyomta a hívást. –Miért nem szóltál, hogy ő az igazi? Uramisten, most Louis William Tomlinson azt fogja hinni, hogy ennyire hülye vagyok! Miért történik ez velem, miéééért?- húzta el az utolsó szót. Vigasztalóan megpaskoltam a vállát és titkon örültem neki, hogy nem történt nagyobb baja. Ugyanis ma reggel…

 -Bianca, van egy meglepetésem!- kiáltottam boldogan. –Íííí, mond gyorsan, mert már tisztára furdal a kíváncsiság! – futkosott körbe körülöttem. –Oké Harry bejöhetsz- fordultam az ajtó felé, mire Bianca megdermedt, mint egy szobor. Az arcából kifutott a vér, aminek következtében az egész feje falfehérré változott. Amikor Harry belépett még elsuttogott egy OMG-t és elájult. Egy kis vízzel próbáltam visszahozni a jelenbe, ami sikerült is. Vagyis, egy rövid ideig azt hittem. Mert amikor megpillantotta Harryt megint elájult. Úgy fél óra múlva össze tudta szedni magát annyira, hogy kérjen Harrytől egy autogramot.  Majd beráncigálta Harryt a szobájába és megkérte, hogy írja alá mindegyik poszterét. (Elég sok posztere van, szegény Harry!) Mikor Harry végzett, alig bírta használni a kezét, annyira elfáradt a sok írástól. Ezután találtuk ki, hogy menjünk el a Vidámparkba.

Harry nagy sokára kitámolygott a mosdóból. Rátámaszkodott a vállamra és felsóhajtott. Nagy sokára megszólalt. –Hé, mi az a nagy lárma?- mutatott a hang irányába. Egy csomó ember ott visítozott meg ugrabugrált össze vissza. –Gyertek, nézzük meg- bökött oldalba Bianca és már indult is a bejárat felé. A tömeg 4 fiút zárt körül. –Várjunk csak! - kiáltottam fel hirtelen. - 1, Harry te vedd fel a sapkád. 2, Bianca szerintem én már most tudom kik azok- hadartam csillogó szemmel. Összenéztünk barátnőmmel és egyszerre kiáltottuk. –A One Direction!-  A gipszes kezemmel próbáltam utat törni az emberek sokaságán át. (A lábamról már levették a gipszet, mivel a csont ott nem eltört, hanem csupán megrepedt.) Előre tolakodtunk az első sorba (Harryt felismerték így hátra kellett hagynunk. Természetes veszteség. J) és váratlan meglepetés ért minket. Ugyanis Niall felismert és nekifutásból adott egy –Olyan régóta láttalak- Biancának meg egy –Nem tudom, hogy ki vagy, de attól még szeretlek- ölelést. Körülöttünk az emberek mind elkezdtek fújolni. –Most meg mivan?- kérdezte Niall tanácstalanul és széttárta a kezét. De Louis is felfigyelt ránk, így tőle egy csontropogtató ölelést kaptunk. (Most már, nemcsak a kézcsontom tört el, de tuti, hogy a többi is.) Paul kimenekített minket Louis karjaiból és a limuzin felé terelgetett minket. Valaki a kezembe nyomott egy kis ajándékdobozt. Biancával kérdőn néztünk össze. Kibontottam és egy telefon volt benne! Ez most komoly? Egy telefon? Rá volt írva a dobozkára, hogy: Lara Taylornak, a példaképemnek. Hogy mi van? Én, mint példakép? Mit tettem? Nemsokára beszállt mellém Liam és ő is kérdőn a kezemben lévő tárgyra meredt. – Tessék, olvasd el- nyomtam a kezébe. Liam erre csak még értetlenebb fejet vágott. –Ugye milyen furcsa?- kérdeztem tőle. –Ne haragudj, de mi van ide írva? – Liam nem tud olvasni? - kérdeztem magamban. Aztán hirtelen beugrott. Magyarul van. Nem csoda, hogy Liam nem tudja elolvasni. –Azt írja, hogy én vagyok a példaképe és ezért ad nekem egy telefont- magyaráztam Liamnek. –Majd megszokod- vont vállat, mire én felháborodottan néztem rá. –Hogyha megszokom? Ezt mégis hogy érted?- szögeztem a mellének a mutató ujjamat. –Úgy érti, hogy mivel mi olyan népszerűek vagyunk, és mivel velünk lógsz, megemelkedik azoknak az embereknek a száma, akiket érdekelsz. Biztosan több ember fog majd követni Twitteren többen jelölnek be Facebookon stb.- dugta be Harry a fejét az ajtón. –Pff, és én még azt hittem, hogy Bianca a világ legnagyobb egoistája! De tévedni emberi dolog!- horkantam fel. -Hé!- jött a hátam mögül a dühös kiáltás. –Amúgy ezt mindig meg akartam kérdezni, hogy miért nem vagytok fenn Facebookon?- tudakoltam. –A válasz egyszerű- jelent meg egy szőke kobak az ajtóban – A Facebookon rengeteg Harry Styles Niall Horan, Zayn Malik, Louis Tomlinson és Liam Payne van. Így ha be is jelentkeznénk az igazi nevünkkel, senki nem hinné el, hogy mi vagyunk az igaziak-ült be Niall a velünk szemben lévő ülésre. Majd hirtelen gondolt egyet és bepaszírozta magát Bianca mellé. Éreztem, hogy barátnőm teste megfeszül, és hogy egyre szaporábban kezdi el venni a levegőt. –Nincs semmi baj Bianca- nyugtatgattam (természetesen magyarul) a barátnőmet. –Jó, de ez nekem új! Te egy hétig voltál velük én meg egy órája sem! Különben is Niall ideült mellém! Most mit csináljak Lara? És különben is Louis előtt tiszta hülyét csináltam magamból! – Annyira megsajnáltam szegényt. Louis Niall előbbi helyére ült le, így szerencsére el tudtam mondani neki, amit akartam. –Louis figyelj. Amikor felhívtál minket, Bianca azt hitte, hogy te nem az igazi Louis vagy. Vagyis azt hitte, hogy csak ugratom. Szóval azt szeretném, ha nem vennéd komolyan, amit mondott. Oké? Mert tudod nagy csodálód- itt Bianca kupán vágott, de ennek ellenére folytattam- és egy nap majd férjül szeretne kérni. De mivel ezt mondta neked, így nem lenne meg rá az esélye. Szóval arra kérlek, hogy felejtsük el ezt a kis incidenst és mutatkozzatok be egymásnak újra. – kacsintottam Louisra. Ő elnevette magát és udvariasan a kezébe vette Bianca kezét és megpuszilta, mint az igazi úriemberek. Bianca csak irult-pirult lányos zavarában. –Szeretném megismerni önt Miss Bianca - szólalt meg Louis nevetségesen eltorzított hangon. –ó, Sir Tomlinson nekem is örömömre szolgálna- legyezgette magát Bianca a kezével, legyező híján. Louis megpaskolgatta Bianca haját (?) és kényelmesen elhelyezkedett a limuzin pihe-puha ülésén. A limuzin hirtelen elindult, így Harry kénytelen volt beugrani a mozgó járműbe. Be is zártuk az ajtót, de Zayn kint maradt még pár aláírást osztogatni, így ő kívül maradt. Kétségbeesetten ütögette az autó ajtaját miközben a tömeg lassan elkezdte húzni. Olyan volt, mintha futóhomokban ragadt volna. Liam olyan erővel csapta ki az ajtót, hogy komolyan azt hittem, hogy leszakad. Zayn rávetette magát Liamre és így sikeresen kimentettük a tömeg „karmai” közül. Útközben beszélgetni kezdtünk.

17.fejezet

Először is kipakoltam a bőröndömből. A Harrys bögrémet óvatosan a többi 1D-s pohár mellé tettem a polcra. A barbie babákat az ágyam fölé tettem és a többi ajándékot, pedig letettem az íróasztalomra, hogy szem előtt legyenek. Lerogytam az ágyamra és a lepedőt szorongattam. Vettem egy mély levegőt és kisétáltam az erkélyre. A virágcserépben kidugta a fejét egy kis pitypang. Már levedlette narancssárga ruháját, és most bóbita öltözékben feszített. A kicsi Lara, rögtön leszakította volna és kívánt volna egyet, de a mostani Larának már olyan nagy kívánságai voltak, amit egy kis pitypang nem tudott volna teljesíteni. A szobám felől megszólalt a Forever Young. (Most ez a csengőhangom.) Rögtön felkaptam és lepillantottam a képernyőre. Ismeretlen szám volt. A fülemhez tettem és beleszóltam. –Háló?- a telefonban Liam hangja szólalt meg. –Szia Lara. Azért hívlak, mert van egy kis gond. Vagyis egy hatalmas gond.  Nem, egy óriási gond. Oké rátérek a lényegre. Harry eltűnt!- ordította az utolsó mondatot. - Louis szerint utánad ment Magyarországra. Volt egy Harryre hasonlító fiú a repülőgépen?- kérdezte Liam. –Hát, volt egy, aki hasonlított rá, de 100 százalék, hogy nem ő volt. Tuti. Sajnálom. – vontam meg a vállam. –Hát akkor, köszi. Szia!- köszönt el csalódottan. Sóhajtva megcsóváltam a fejem és felhívtam Biancát. –Szia Bianca át tudnál jönni?- szóltam bele a telefonba. Mint kiderült BFF-em már úton volt. Lebicegtem a bejárati ajtóig és kinyitottam. Bianca mint egy őrült, robogott be a házba. –Oké, mars fel a szobámba! Beszédem van veled!- utasítottam. Bianca fel is ment és mire én is beléptem a szobám ajtaján, ő már a Londoni fényképeimet nézegette. –Ó, Lara, ezen a képen olyan aranyos vagy! – mutatott rá. –Helyesbítek. Aranyosak vagytok!- Ugyanis azon a képen én és Harry, átölelve egymást, a medence partján álltunk. Ez volt az egyik kedvenc fényképem. Nagy sokára Bianca kibámulta magát, majd szeme a fülemre tévedt. –De szép fülbevalód van! Passzol a nyakláncodhoz. – Az ékszerek említésére eszembe jutott Harry. Olyan szomorú képet vágtam, hogy Bianca rögtön faggatni kezdett, úgyhogy el kellett mesélnem neki mindent. –Jaj, szegénykém- szólalt meg sajnálkozva Bianca és simogatni kezdte a hátam. - Gyere, nézzük meg a Last Song-ot- tolt finoman a laptop elé, és betette a filmet. Mire már a stáblista futott a képernyőn, többé-kevésbé összekaptam magam. Kikísértem Biancát a kertkapuig és integetve figyeltem, ahogy befordul a sarkon. Lassan a nap lebukott az égen és vöröses fénnyel árasztotta el a tájat. Furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne. Hátraperdültem, és még el tudtam kapni egy kis fehér villanást. Már épp a felé a fa felé indultam volna ahol a villanást láttam, amikor a nagyim behívott a házba. Irányt változtattam és felmentem a konyhába. Krumplit kellett hámoznom a rakott krumplihoz.  Ez eddig nem lett volna baj, csak sajnos megvágtam az ujjam. Sebesült kezemmel, azért még befejeztem a munkát és elvonultam a szobámba. A laptopom még be volt kapcsolva, úgyhogy leültem elé. Először a Twitteremet néztem meg. Öt új követő. Ú, vajon ki lehet az? Rá se kellett kattintanom már tudtam, hogy kik voltak. Liam Payne, Niall Horan, Harry Styles, Zayn Malik valamint Louis Tomlinson. Továbbá Louis nagypapája hozzászólt az egyik tweetemhez. (Lara Taylor: Í, megyek Londonba! Keith Tomlinson: Gratulálok! :D) Elvigyorodtam és beléptem Facebook-ra. Bianca egy csomó dolgot megosztott a One Direction-ről és szinte az összes bejegyzésemet lájkolta. Még válaszolgattam pár kérdésre a GYIK-en. Ásítottam egy nagyot és csodálkozva vettem észre, hogy már 9 óra is elmúlt. Bebújtam a takaró alá és a gipszes kezemet kezdtem vizsgálgatni. Bianca, Louis, Liam, Niall és Zayn is aláírta. Megfordítottam és észrevettem egy még egy, apró betűkkel írt nevet. Harry. Hát ez meg hogy került ide?- gondolkodtam magamban. Még elég sok ideig ezen töprengtem, de nemsokára már az Álmok Folyósólyán sétáltam.

6.30-kor kellett kelnem. Fáradtan megdörzsöltem a szemem és kikászálódtam az ágyamból. Felvettem egy hosszú ujjú pólót, egy szűk szárú farmert, a rózsaszín Converse-emet és a kockás pulcsimat. A lábamon lévő gipszemre nehéz lett volna ráhúzni a nadrágot, ezért ott feltűrtem az említett ruhadarabot.  A karomon lévő gipszre, rá tudtam, húzni a pólóm ujját, így nem is látszott, hogy el van törve. Végre valahára odaértem a sulihoz és felbattyogtam az osztályba. Lehuppantam a székemre és kimerülten hátradőltem. –ó, Tibi, ha nem hagyod abba a szekálásomat, komolyan mondom, leütlek- emeltem fel ingerülten a kezem. Mielőtt megszólalhatott volna, megszólalt az utált csengő hangja. Elkezdődött a matekóra. Azután fizika, majd kémia. Jött a nyelvtan és az irodalom, és végül utoljára a földrajz. Szinte kimenekültem az iskolából, Biancával az oldalamon. Útközben kidumáltuk a (szerintünk idióta) lányokat, akik az osztályunkba járnak. Fázósan megdörzsöltem a karomat. –Úristen, de hideg van! Ma már, biztosan havazni fog. –kijelentésemre Bianca nagyban bólogatott. Nemsokára el kellett búcsúznunk egymástól. A házunk felé vettem az irányt, de hirtelen megálltam. Valami nincs rendben. Az utca túloldalán egy fiú sétált. A sapkája úgy nézett ki, mint amit én adtam Harrynek a Londonba érkezésem napján. Ugyanolyan kék volt. A sapka alól kigöndörödő haj túlságosan is ismerős volt. Az ismeretlen fiú szemébe néztem. Levegő után kapkodtam. A kezemben tartott könyvek hangos puffanással a járdára estek. A zöld szempár a hang irányába fordult. Azt hittem ott rögtön elájulok. A szemembe nézett és lassan elmosolyodott. Átrohantam az úttesten és Harry ölelő karjában találtam magam. –Úgy hiányoztál- sírtam Harry vállába. Harry megfogta az állam és felemelte. – Te is nekem- suttogta és megcsókolt.  Amikor kinyitottam a szemem mintha rózsaszínben láttam volna a világot. Az utca hangjai megszűntek és nem létezett senki más, csak Harry és én. A hópelyhek lustán szállingóztak az égből és megtapadtak a hajamon. Szorosan megöleltem Harryt mire megszólalt. –Figyelj Lara, én,én nagyon sajnálo…- nem tudta befejezni, mert közbevágtam. – Harry, tudom, hogy sajnálod. És tudom, hogy megbántad. Azt is tudom, hogy nem szándékosan tetted. Úgyhogy ne kérj bocsánatot, mert én már réges-rég megbocsátottam neked- néztem a szemébe. Harry elmosolyodott és megint megcsókolt. Visszamentünk a könyveimért, amik ennyi idő alatt, mintha hozzáfagytak volna a betonhoz. Felkapargattuk ami még megmaradt belőlük és elindultunk hazafelé. –Nagyi, valakit be kell mutatnom- kiáltottam fel az emeletre. Nagyi nemsokára lerobogott a lépcsőn és elkerekedett szemmel bámult rám és Harryre. –Nahát, Lara, nem is hiszem el, hogy ekkora szerencse ért engem! Láthatom a férjedet!- kacsintott rám Nagyi, mire én a fülem tövéig elvörösödtem. –Na mindegy, Nagyi ő Harry, Harry ő Nagyi. Gyere Harry, megmutatom a szobámat. - toltam felfelé a lépcsőn. –Harrynek az ajtóban földbe gyökerezett a lába. – Húha - nyögte ki nagy nehezen. –Ez, ez mind én vagyok- bökött a falamra. Bólintottam majd hozzátettem. – Meg  Niall,Zayn, Liam és Louis. Na de csüccs le- paskoltam meg az ágyamat és bekapcsoltam a gépem. – Először is muszáj értesítenünk a fiúkat, hogy itt vagy- tértem rá a lényegre. - Egyáltalán hogy jutott eszedbe, hogy felszállj a repülőre és ide gyere?- kérdeztem. – Belegondoltam, milyen lenne nélküled és gondolkodtam, majd cselekedtem. Most pedig itt vagyok- tárta szét a karját. Mosolyogva megpusziltam és benyomtam Liam számát a telefonomon. –Liam? Igen Lara vagyok. Itt van Harry. Jól hallottad. Igen. Három nap? Szuper! Adjam? Oké, szia! –mondtam és Harry kezébe nyomtam a telefont. –Szia Liam- mondta bátortalanul. Liam beleüvöltött a telefonba, úgy, hogy még én is hallottam. –Harry, te mégis mit képzelsz? Aggódtunk érted! Louis majdnem halálra sírta magát miattad! Még három napot maradhatsz Magyarországon, de utána, rögtön hazajössz! Különben is, négy nap múlva hivatalosak vagyunk az Alan Carr Show-ba! De ígérd meg, hogy többet nem csinálsz ilyet, jó? – Amikor neki tetsző választ kapott, még megdorgálta kicsit Harryt, majd elköszönt. Harryvel néztünk egy filmet, pontosabban az Éhezők Viadalá-t és mire befejeztük, már beesteledett. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és elnyomott minket az álom.

16.fejezet

Felébredtem. A jobb karom és lábam borzasztóan fáj. Mindkettő gipszben van. Elmosódott alakokat látok. Harry jár a fejemben, amint a szobámban ül. Harry gondolatára, dühös lettem. Végre tisztán láttam és Liam fejét láttam magam előtt. –Szia – suttogtam- Hány óra van? Mióta fekszek itt? És mi történt velem?- tettem fel kétségbeesetten a kérdést. -10 óra, kb. úgy 12 órája és a jobb karod és lábad eltörött. Nagyon sajnálom. –válaszolta Liam. –Hát még én- tettem hozzá morogva. Körbenéztem. Egyedül voltunk a nagy fehér kórteremben. Önkéntelenül a nyakamhoz nyúltam, hogy megérintsem a nyakláncomat. De nem volt ott semmi. Liam hirtelen azt mondta:- Harry nemsokára itt lesz. - felkaptam a fejem. Hogy mit mondott?- Ne! Ne engedd be!- fogtam meg könyörgően Liam kezét. –Ne engedd, hogy meglátogasson! Kérlek!- Liam sajnálkozva megrázta a fejét. – Sajnálom, de nem tehetek semmit. Tudod, hogy Harry milyen önfejű szokott lenni. - összehúztam a szemöldököm. - Ez esetben- megrángattam az ágyam fölött lévő kis csengőt és erőteljesen húzni kezdtem. –Nővér! – kiáltásomra már is ott termett egy fehér köpenyes kis nénike. –Miben segíthetek?- kérdezte udvariasan. –Nem érzem jól magam. Nem hiszem, hogy ilyen állapotban, tudnék látogatókat fogadni. – bólogattam nagyokat, mire a nővér megfogta az ágyam szélét, és elkezdett tolni egy privát szoba felé. Majdnem eltűntem a másik helyiségben, amikor nyílt a kórterem ajtaja és Harry lépett be. Pont elkaptam a pillantását, de gyorsan másfelé fordultam. A lengőajtó becsapódott mögöttem.

Unatkozva léptettem a csatornák között, amikor hangos kiabálásra lettem figyelmes. Nem sokkal később kicsapódott az ajtó és Harry rontott be rajta. Két biztonsági őr próbálta megfékezni, többnyire sikertelenül. –Lara!- kiáltotta. Csodálkozva felé fordultam. –Harry hagyj békén!- fordultam felé. –Lara bocsánatot szeretnék kérni tőled!- mondta Harry. Felhúztam a szemöldököm, majd fagyosan azt mondtam: - Amit tettél, arra nincs bocsánat. Soha többé nem akarlak látni, érted? Ja és mielőtt elmennél, megkérnélek, hogy ne piszkáld a gépem. Mint például tegnap este- Harry szeme elkerekedett. –Mi? Honnan tudsz te ilyenekről?- kérdezte, miközben a biztonságiak kifelé ráncigálták. Összeszorítottam a számat és tekintetemet a képernyő felé fordítottam. Amikor végre egyedül maradtam, sóhajtottam egy nagyot és kézbe vettem a telefonom. Felhívom Biancát- határoztam el. Szerencsére barátnőm hamar felvette a telefont.

Két nap múlva kiengedtek a kórházból, így elérkezett az indulásom napja is. Mindenki kijött a reptérre kivéve Harryt. Ez, bevallom őszintén kicsit fájt. Elbúcsúztam mindenkitől és a repülőgép felé vettem az irányt. Kicsit nehéz volt közlekedni, begipszelt kézzel és lábbal. Vetettem rájuk még egy utolsó pillantást, de Louis utánam rohant. Adott egy puszit és egy ajándékzacskót nyújtott felém. - Majd bontsd ki a repülőn. –köszönt el. Integettem, és nemsokára egy ablak melletti székbe ültem bele. A mögöttem ülő srác nagyon hasonlított Harryre, de ezt csak képzelgésnek tudtam be. Kibontottam az ajándékomat és önkéntelenül mosolyra húzódott a szám. Louistól megkaptam az összes képet, amit ezen az egy hét alatt csináltunk, továbbá egy miniatűr kis plüsslovacskát. Liamtől egy könyvet kaptam aminek Fallen-kitaszítva volt a címe. Niall egy csomag Nando’s-os kaját, valamint egy Niall Horan-es bögrét ajándékozott nekem. Ezen nagyot mosolyogtam. Zayn egy csomag gumicukrot és egy apró London Eye szobrot adott. Harry meg… Egy kis piros dobozkában a nyakláncomat. Mellette azonban volt még két kis szív alakú fülbevaló is. A doboz hátulján egy kis levélkét találtam odaragasztva.- Kedves Lara! Nagyon sajnálom, amiért nem tudtam kimenni a reptérre. Tudom, hogy köztünk nagyon csúnyán alakultak a dolgok és megértem, amiért haragszol rám. Hidd el, hogy megbántam, ami történt. Legszívesebben visszamennék az időben és leállítanám magamat. De az időn nem lehet változtatni. Sajnos, a bulikon előfordul velem, hogy részegre iszom le magam. Nem foghatom az egészet az alkoholra, tudom. Mindezek ellenére még mindig remélem, hogy meg tudsz bocsátani nekem. Harry - Olyan megható volt. Ahogy leírta az érzéseit. Ahogy bocsánatot kért. Ahogy remegő kézzel aláírta a nevét. Elképzeltem Harryt, amint az íróasztal fölé görnyed és erre a kis papírdarabkára ír. Látásom elhomályosodott és a könnyeim legördültek az arcomon. Úgy hiányzott. Megöleltem volna és beszívtam volna az illatát. Megszorítottam a volna a kezét és átöleltem volna a derekát. De már késő volt. Most már bánom, amiért olyan elutasító voltam vele a kórházban. Kinéztem az ablakon. A kinti fagyos levegő teljesen bepárásította. Cikornyás betűkkel beleírtam: I Miss You. Sóhajtva hátradőltem és valahogy próbáltam betölteni a szívemben tátongó űrt. Letöröltem arcomról a könnycsepp hagyta nyomokat és mély álomba szenderültem. A Stewardess ébresztett fel. –Elnézést hölgyem. Megérkeztünk- rázta meg gyengéden a vállamat, mire megköszöntem a segítségét és pakolászni kezdtem. Az ablakról elpárolgott a pára. Ez rossz érzéssel töltött el. Gyorsan bekapcsoltam a nyakláncom és feltettem az újonnan kapott fülbevalókat is. Szerencsétlenkedtem egy sort, hogy le tudjam venni a bőröndömet a polcról. Az ál-Harry - ahogy magamban elneveztem- udvariasan segített levenni a csomagomat. Mosolyogva megköszöntem a segítségét és kisétáltam a repülőgépből. Kis idő múlva a reptérről is kijutottam és egy taxit is sikerült hívnom. Nagy megkönnyebbüléssel beültem a kocsiba és utasítottam a taxist, hogy hova vigyen. Egész idő alatt nem tudtam kiverni a fejemből azt a fiút, akit Harrynek hittem.  Az út kb. 30 percig tartott. Fizettem és már indultam is a barátságos meleg otthonom felé. Szorosan megöleltem a nagyim és utána sűrű bocsánatkérések közepette visszavonultam a szobámba pihenni. A kismillió poszterem láttán elöntött a boldogság. Végre hazaértem.

15.fejezet

*Harry szemszöge*

Ott voltam, amikor Larát elütötte az autó. És mindez az én hibámból történt. Rögtön tárcsáztam a mentőket, mire Liam rögtön odarohant hozzám. –Te meg mégis mi a f*szt csináltál?- ordított rám. –Mi? –kérdeztem még mindig kábán a sokktól. –Tudod te, hogy miről beszélek! Megcsalod Larát, ráadásul a szeme előtt és még te kérdezed, hogy mi van? Túl messzire mentél! –Liam szeme haragosan megvillant és beugrott a mentőkocsiba. Visszamentem a házba és kiáltottam egyet. –Emberek! A bulinak vége! Most! Mindenki húzzon kifelé! -Chloé odajött hozzám. –Mi a baj édes? Mi történt az előbb?- kérdezte és megsimogatta az arcomat. Elkaptam a kezét és elléptem tőle. –Hagyjál békén te kis ku**a!- ordítottam. – Tűnés a házamból!- tettem hozzá és kilöktem az ajtón. Látszott rajta, hogy meglepődött, de egy kis papír fecnit dugott a kezembe. –A telefonszámom. Majd hívj fel!- megvártam, amíg az összes ember elmegy, majd amikor egyedül maradtam elhajítottam a papírdarabkát. Legszívesebben üvölteni tudtam volna.

*Lara szemszöge*

Hol vagyok? Mi ez a nagy feketeség? Ez a halál?- gondolkodtam magamban. Vannak olyan filmek, amiben állítólag, ki lehet lépni a testedből. Most pontosan ez történt. Furcsa volt látni összetört önmagamat, amint Liam aggódva fölé hajol. Körülnéztem. A mentőkocsi szélsebesen száguldott a kórház felé. Nemsokára megérkeztünk és a hátsó ajtó kinyílt. Éles fény hatolt a félhomályba és ettől hunyorognom kellett. Infúziót dugtak a karomba és betolták a testemet a kórház ajtaján. Halkan beszálltam a liftbe és átsétáltam jó pár emberen is. A lift megállt a hatodik emeleten. Bevittek a műtőbe. Úgy döntöttem, nem nézem végig, amíg a testemet műtik így kiültem az egyik székre. Liam váratlanul ott termett mellettem és sóhajtva a kezébe temette a fejét. –Jól vagy?- kérdeztem. Hangom olyan volt, mintha a szél suttogott volna. Liam sajnos nem hallhatta. Megcsörrent a mobilja, mire rögtön felvette. Nem éreztem, helyénvalónak megtörni a csendet, ezen a kihalt folyósón. Rápillantottam a telefon kijelzőjére és elfacsarodott a szívem. Harry volt. Liam felállt és bement a férfi mosdóba.   Követtem, mint egy árny. (Tulajdonképpen jelenlegi helyzetemben tényleg az vagyok.) Harry hangját is hallottam. –Mi történt vele?- kérdezte ijedten Harry. –Betolták a műtőbe. Többet én sem tudok. –válaszolta fagyosan Louis. Harry hangja elcsuklott. –Nagyon sajnálom. –Liam halkan beleszólt a készülékbe. –Úgy gondolom, hogy nem tőlem kéne bocsánatot kérned. - Igazad van- Harry hangja tompán szűrődött ki, Liam keze közül. –Jó éjt-válaszolt Liam és lerakta a telefont. Néztem még őt pár pillanatig, majd gondoltam egyet és kislisszoltam a mosdóból, le egyenesen az udvarra. Kiléptem az úttestre és vártam egy autót. Rögtön jött is egy, bár elég nagy sebességgel. Elkaptam a kocsi tükrét és jó erősen megmarkoltam. A következő pillanatban lábaim, már nem is érték a földet. Abba az utcába értünk ahol a házunk van. Ellazítottam karizmaimat és ráestem a hideg, nedves aszfaltra. Érdekes, hogy bár olyan vagyok, mint egy szellem, az esés attól még fájt. Egy alakot pillantottam meg a ház ajtajának támaszkodni. Louis volt. Átléptem a csukott ajtón és a lesötétített nappaliban találtam magam. Harry a lépcsőn tartott felfelé, közben pedig a telefonját nyomkodta. Felé vettem az irányt, de mintha megérezte volna a jelenlétem, felkapta a fejét és felment a lépcsőn. Szorosan a nyomában voltam. Harry megállt a kisebb folyósón, ami a szobák között volt. Megállt és leszegte a fejét. Egy csillogó tárgyat pillanthatott meg a félhomályban.  Lehajolt és felvette a tenyerébe. Áthajoltam a válla fölött, hogy én is szemügyre vehessem. Harry kezén a szív alakú nyakláncom nyugodott. Ezüstkeretbe foglalt szív alakú köve, hidegen ragyogott. Harry sóhajtott egyet. Benyitott a szobámba és óvatosan az íróasztalomra tette a nyakláncot. Tekintete a laptopom felé fordult. Bekapcsolta. Nem állítottam be jelszót, így már rögtön beléphetett a fiókomba. A háttérképemen Bianca és én voltunk, amint nevetve átkaroltuk egymást. Csak most döbbentem rá, mennyire hiányzott a barátnőm. A hangja, a nevetése és a karja amint átölel. Harry elmosolyodott. –Harry- suttogtam. A mosoly lehervadt az arcáról és a hangom irányába fordult. –Van itt valaki?- kiáltotta.  Hogyan hallhatja a hangom? Á, biztosan nem engem hallott meg, hanem egy nyikorgást, vagy becsapódott az ajtó, stb. Harry telefonja megrezdült. Egy üzenete érkezett Twitteren. Na és vajon kitől? Chloétól. A harag fellángolt bennem és szólásra nyitottam a számat. Azonban nem volt időm megszólalni. Elkezdtem párologni. Biztosan most ébredek fel a való testemben- gondoltam. Három másodperccel később, már semmi nyoma sem volt, hogy itt jártam volna.