26. fejezet

 Csak Sára  külön  kérésére, kapjátok meg az új fejezetet, mert Ő várta a legjobban és ez őszintén szólva nagyon jól is esett. :) Azonban, köszönöm a 2,000- nél is több oldalmegjelenítést és hogy még Facebookon is írtatok nekem levelet. Szóval ehhez kell 4 komment és hajrá, ne lustuljunk el! ;) O xx

Éppen a ruháimat pakolásztam a bőröndömbe, amikor Nagyi bekiáltott az ajtón.
-Kicsim, csengettek!- visszakiáltottam egy -Oké-t és futottam ajtót nyitni. Bianca állt az ajtóban, a boldogságtól (és a hidegtől)  kissé kipirult arccal.
-El se hiszed, hogy mi történt!- porolta le a sapkájáról a havat.
-Te se hiszed el, hogy mi történt- mosolyodtam el. -De még el sem mesélted, hogy Liam meg te...- itt azonban nem fejeztem be a mondatot, mert mindketten idétlen  vihogásba kezdtünk. Bianca bejött a szobámba, de megcsörrent a telefonja. Én sejtettem, hogy kivel beszél, úgyhogy tovább folytattam a bőröndöm pakolását. A tegnap estéről még annyit, hogy a "nagy bejelentés" után már nem emlékeztem semmire, úgyhogy nagy valószínűséggel elaludtam. Így viszont Harrynek kellett lecipelnie a autóig és szerintem 100 %, hogy sérvet fog kapni. De hát ő mondta, hogy könnyű vagyok. Töprengésemet Bianca hangja szakította félbe.
 -Nem, te tedd le! Nem te! De mondom, hogy te! Na jó szia! Nem én nem teszem le! Igen én is szeretlek. Nem én jobban. Én meg tízszer jobban. Végtelenszer. Oké szia. Tedd le! Nem te tedd le!- ezt egy idő után megelégeltem és kikaptam a kezéből a telefont.
-Szia Liam! Igen majd látni fogod Biancát. Igen. megmondom neki, hogy szereted. Sziaaa- sóhajtottam egy nagyot és kinyomtam a telefont. Odanyújtottam volna a telefont barátnőmnek, amikor hirtelen egy éles fájdalom nyilallt a derekamba.
-Aúúú- rogytam le a földre és szorosan behunytam a szemem, hátha eltűnik ez az eget rengető fájdalom.
-Úristen!- pattant fel Bianca. -Jól vagy?- guggolt le mellém. Kinyitottam a szemem és felpillantottam Biancára.
-Persze, jól vagyok- suttogtam és felálltam. Meg kellett támaszkodnom a falban, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Leültem az ágyra és észrevettem, hogy az üléstől mér nem is fáj semmim. Bianca a homlokomra tette a kezét, hogy ellenőrizze nincs-e lázam.
-Nincs semmi bajom Bianca- nyugtattam meg és lefejtegettem ujjait a fejemről.
-Akkor jó- vetett rám még egy aggodalmas pillantást barátnőm és ő is lehuppant mellém az ágyra.
-Na de miről is akartál beszélni? -fordultam felé.
-Hááát- vigyorodott el. -Na jó nem bírom magamban tartani, Liam megkérdezte, hogy nincs-e kedvem menni vele Londonba!- hadarta gyorsan és a végén sikított egy akkorát, amekkorát akkor sikított, amikor meglátta Harryt a laptopom képernyőjén. (Ó azok a régi szép emlékek! )
-Na és veled mi a helyzet?- kérdezte bájosan mosolyogva.
-Ugyanez, csak Harryvel- válaszoltam a fülemet masszírozva.
-Ííííííííííííí, akkor majd együtt, csomagoljuk be a ruháinkat, együtt utazunk, együtt megyünk dupla randira, együtt...- itt már nem figyeltem, mert gondolataim madár módjára elszárnyaltak a képzeletem birodalmába.

*Másnap* 
-Gyere mér Lara, elkésünk!- integetett nekem Bianca az apukája kocsijából, ami egyenesen a reptérre visz minket.
-Oké, oké, csak tudod nehéz ez a bőrönd, főleg, ha esőben húzza maga után az ember!- kiáltottam felé és sietve, egymás után rakva a lábaimat közeledtem az autó felé. Betettem az utazótáskámat a csomagtartóba és beszálltam az autóba. Az út csendben telt, én többnyire kifelé bámultam az ablakon és számoltam az ablakon legördülő esőcseppeket. A reptéren Bianca és az apukája (Thomas, de csak Tomnak nevezzük.) elbúcsúztak egymástól és a végén Tom engem is megölelt.
-Aztán vigyázzatok magatokra csajok!-kacsintott ránk és integetni kezdett, amíg el nem nyelte a tömeg. Egy stewardess útbaigazított minket, merre kell menni a külön magángéphez, amivel utazni fogunk. Amikor megláttam a repülőt eléggé eltátottam a számat. A gépen Harry, Niall, Zayn, Louis és Liam feje virított. Csak elköhögtem egy -Khö, khö, egók...- at, amit csak Bianca hallhatott. Barátnőm csak elvigyorodott és felszálltunk a gépre. Elhelyezkedtünk az ülésekben és mielőtt még a gép egyáltalán felszállt volna, Bianca  elaludt. Egy darabig én még ébren voltam, de békésen szuszogó barátnőmet elnézve, rám is rátört az álmosság és az eljövendő álmaim  pillangók képében útra keltek, és kilibegtek a végtelen kék égre.

25. fejezet

Sziasztok! Összeszedtem magam és próbáltam egy igazán hosszú fejezetet rittyenteni. A mai kommenthatár 4 komment, remélem be tudjátok tartani. Ááá de ami kb. 2 fejezet után jön az... Áááá! Na szóval, csak annyit mondok, hogy izgalmas lesz! O xx
 -Na nee- tátottam el a számat. Ezt maga Harry csinálta volna? Csak tátogtam mint egy hal. Odamentem az asztalhoz, amin egy kis ajándékdoboz, egy nagy csokor rózsa, egy frissen gőzölgő gofrihalom és egy kis sárga cetli volt. Először a papírdarabot vettem a kezembe. Kedves Lara! Még ne bontsd ki az ajándékot! Csak annyit kell tenned, hogy fél óra múlva elindulsz a Halászbástyához! Egyenlőre ennyit! :) Puszi: Harry Ó de édes!- gondoltam magamban. Bekaptam egyet a nutellás palacsinták közül és elmentem öltözni.Végül emellett az összeállítás mellett döntöttem:

















 Hozzácsaptam még egy táskát is, amibe a kis dobozt süllyesztettem. Kimentem az utcára és megcsodáltam a hotelt. Hogy, hogy eddig nem láttam ezt Magyarországon? Na mindegy. Fogtam egy taxit és már indultunk is a Halászbástya felé.
 Kifizettem a fuvart és felsiettem a lépcsőkön.  A szél egy zöld papírt lobogtatott. Gyorsan felkaptam, hogy nehogy beleröpüljön a Dunába. Magamhoz szorítva a papírfecnit, egy tető alá sétáltam. Szívem hevesen dobogott miközben olvastam. Kedves Lara! Látom időben ideértél. A következő állomás Anonymus szobra. Jó utazást! Puszi: Harry Megnéztem a kilátást és beálltam a buszmegállóba. A busz nemsokára jött is. Amikor a megfelelő megállóhoz értünk leszálltam. A cipőm kopogott az aszfalton. Nemsokára odaértem és felpillantottam a magas csuklyás alakra. Felmásztam a talapzatára és belepillantottam a nyitott könyvbe, mely a szobor karján feküdt. Egy rózsaszín papír volt odaragasztva. Kedves Lara! Menj 10 lépést előre, majd 5 lépést balra! Ott találsz valamit. Puszi: Harry -1, 2, 3, 4...-számoltam a lépéseket. -Akkor most balra-fordultam az adott irányba. Egy fenyőfához érkeztem. Leguggoltam és megláttam egy ezüst papírba csomagolt valamit. Kinyújtottam a kezem és pár másodperc múlva már a kezemben tartottam. Kinyitottam a dobozt és elállt a lélegzetem.

Álmélkodva forgattam a kezeim között és bátortalanul feltettem. Amikor a karkötőnek a díszdobozát véletlenül lefelé fordítottam, kihullott belőle még egy üzenet. Kedves Lara! Remélem örülsz az ajándéknak. Ne legyél türelmetlen, mindjárt vége van ennek a városban kóborlásnak. Az utolsó előtti helyszín a Budai vár. Gyere gyorsan, mert unatkozom. Puszi: Harry  Az utolsó mondaton elnevettem magam. Mosolyogva megfordítottam a papírt és eltettem a táskámba. Úgy döntöttem, hogy először busszal, majd siklóval megyek fel a várba. Elindultam a buszmegállóhoz és amikor eljött a megfelelő megálló, leszálltam. Jegyet váltottam a siklóra és az ablakon keresztül csodáltam a kilátást. Sajnos azonban túl hamar véget ért az utazás. Ezért gyalog tettem meg azt az utat ami az utolsó úti célhoz vezetett. Amikor beléptem a macskaköves udvarra azonnal megpillantottam. Ott állt lazán nekitámaszkodva a falnak, szokás szerint a telefonjával a kezében. A cipőm kopogására felpillantott. Elmosolyodtam és odarohantam hozzá. Hosszasan megölelt én pedig visszaöleltem. -Köszönöm-súgtam a fülébe. -Mit?-lepődött meg. -Mindent-mosolyodtam el és megcsókoltam. Azután megmutattam Harrynek a Budai várat és közben észre sem vettük, hogy hogy elrepült az idő. Harry bekötötte a szemem és beültetett egy bérelt kocsiba. -Vár, várj, várj! Te itt egy autóval furikáztál miközben én azon a büdös buszon utaztam? Ez most komoly?- vágtam be a "durci" fejet. Harry felnevetett és vigasztalóul átölelt. Kisegített a kocsiból és az ölébe kapott. Én persze nem láttam semmit. És Harry csak ment, ment, ment és ment. Egy idő után már le akartam szállni, mert fáztam és elgémberedtem. De Harry inkább még jobban szorított és nem engedett el. -Harry... Őszintén, nem fáradtál el?-húztam fel a szemöldököm, bár ezt ő nem láthatta. -Őszintén? De- válaszolt és tovább gyalogolt rendíthetetlenül. Azt hiszem elaludhattam a karjában, mert arra ébredtem, hogy Harry gyengéden rázogatott egy nagyon, nagyon ismerős kilátónál. Álmosan kinyitottam a szemem és pillantásom először a tájra majd Harryre esett. Először fel sem fogtam, hogy hol vagyunk. Gondolkodásképpen összehúztam a szemöldököm. Felnéztem az előttünk álló hatalmas női szoborra. -Hm csak nem a Citadella?-húztam féloldalas mosolyra a számat. -Sokáig tartott-puszilta meg Harry a homlokomat. Elővettem a táskámból azt a dobozt amit az asztalon találtam még reggel a hotelben. -Bontsd ki-bólintott egy aprót Harry. Kezem a szalag felé nyúlt és óvatosan meghúztam, mire a masni kibomlott. Már épp felemeltem volna a doboz tetejét, amikor megtorpantam. -De én nem hoztam neked semmit- pillantottam rá bűntudatos arccal. -Lara-sóhajtott egy nagyot- ki mondta, hogy én azt várom, hogy ajándékot adj? Nekem nem kell ajándék. Épp elég, hogy te itt vagy-mutatott rám Harry. Rápillantottam és levettem a doboz tetejét. Kettó Londonba szóló jegy volt benne. -Uramisten- suttogtam. -Ez.. ez most komoly? -álmélkodtam. De meg sem várva a választ a nyakába ugrottam.

24. fejezet

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy bevezetem a kommenthatárt. Szóval 3 komment után hozom az új részt! Jó olvasást! O xx.
 Álmosan megdörzsöltem a szememet és fordultam egyet. Hát ez nem volt olyan jó ötlet, ugyanis leestem az ágyról. Hirtelen felültem és körülnéztem, hogy hol vagyok. Feltápászkodtam és mellettem Harry aludt békésen. Lábujjhegyen kisétáltam a szobából, és elém tárult, egy lélegzetelállító nappali. Meg sem bírtam szólalni. 1. Hová tűntek a többiek? 2. Most hol vagyok? 3. Miért vagyok még mindig a tegnapi ruhámban?!? Megdörzsöltem a homlokom és kimentem a konyhába. Nekikezdtem egy gofrinak, majd megkentem nutellával és azt majszolva leültem a tévé elé. Nemsokára zajt hallottam és Harry kijött egy szál boxer alsóban (!) . Gyorsan a szemem elé kaptam a kezem és hátat fordítottam neki. -Harry légy szíves vegyél fel valamit oké?-kérleltem. -Miért? Nekem jó így-válaszolta szemtelenül és lehuppant mellém a kanapéra. Levettem a szemem elől a kezem és beszáguldottam a szobába. Kotorászni kezdtem a fiókokban, mire végre találtam egy elfogadható pólót. Visszarohantam Harryhez és a fejére dobtam a ruhadarabot. -Vedd fel, jó?-kértem és visszaültem a heverőre. Amíg Harry öltözött addig én a csatornák között lépkedtem. Már épp automatikusan nyomtam volna tovább a gombot, de megakadt a szemem valamin. Vagyis inkább valakin. Helyesbítek. Valakiken. -Uramisten Harry ezt nézd!-ütögettem a vállát, mire hajlandó volt a képernyő felé fordítani a tekintetét. -Ez nem?-kérdezte. -De-bólogattam. Mindketten árgus szemekkel figyeltük a tévét, amelyben Liam és Bianca adott interjút. -Mi történt tegnap este?-túrt bele a hajába Harry. -Hmm. Elmentünk a bálba, kiválasztották a bálkirályt és királynőt. Aztán te ittál egy alkoholmentes koktélt, én pedig elaludtam. Röviden ennyi. De várjunk csak! Ha alkoholmentes koktélt ittál, hogy hogy nem emlékszel semmire?- néztem rá. Harry megejtett egy zavart mosolyt. Összefontam a karomat és olyan -Várom a magyarázatot- pillantással vizslattam. Harry felpattant én pedig utána kiáltottam. -HAROLD EDWARD STYLES! MIT CSINÁLTÁL TEGNAP ESTE?- hát nem jártam sok szerencsével, mert Harry bezárkózott a fürdőbe és nem volt hajlandó kijönni onnan. Ezért a hotel személyzeti vécéjében kellett pisilnem. Unottan ütögettem a vécé ajtaját, amikor kopogást hallottam és benyitott a hotelszobába Louis. -Szia Louis- fordultam hátra és tovább dörömböltem az ajtón. -Na jó feladom-adtam meg magam és odamentem Louishoz. -Hol van Harry?-kérdezte, mire én a hátam mögé mutattam. Louis odasétált, majd néhány hasztalan bejutási kísérlet után, lement a recepcióra. -Hé Louis hová mész? Ne menj el!- kiáltottam utána. Louis kb. 3 perc múlva visszajött egy pótkulcsot lóbálva. Fütyörészve bedugta a zárba és elfordította a kulcsot. Kinyitotta az ajtót, mire Harry döbbenten felnézett a telefonjából. -HAROLD EDWARD STYLES! MOST NAGYON DÜHÖS VAGYOK RÁD!-ordítottam rá. Harry lebiggyesztette a száját és olyan kis óvódás hangon megszólalt. -Akkor nem is szeretsz?- kérdezte nagyokat pislogva. Arcomat a kezembe temettem és azt mondtam. -Jajj, miért nem tudok soha sem haragudni rád?-néztem fel a plafonra. -Na jó gyere ide-tártam szét a kezem egy ölelésre, mire Harry boldogan visszaölelt. -Azt hiszem én itt zavaró tényező vagyok-állt félre Louis és kisétált a nappaliba. 5 perc múlva Harry még mindig ölelgetett. -Na jó... Harry... Öhm már elengedhetnél...-szólaltam meg zavartan. Harry erre nem szólt semmit, hanem kivonszolt a nappaliba és mellesleg még mindig ölelgetett, szóval Louis is elég furán nézett ránk. Harry motyogott valamit neki, amit én nem értettem, de sejtettem, hogy ebből nem fog semmi jól kisülni. Louis egyszer csak felkapott a hátára és -hiába ellenkeztem- lecipelt a földszintre és onnan ki az utcára. Még egyszer megemlíteném, hogy még mindig a jelmezemben voltam, és mivel mindjárt tél van, így fáztam is. -Louis-dörzsölgettem meg a karomat. -Nem mehetnénk be? Fázom-toporogtam. Louis kapcsolt, hogy ha egy ujjatlan ruhában vagyok, ami mellesleg poliészter, biztosan fázni fogok, ezért elrángatott egy ruhaboltig, azzal az indokkal, hogy válasszak ruhát. -De Louis nem hagyom hogy kifizesd!-szóltam hozzá. -Nembaj akkor búcsúajándék lesz-rántotta meg a vállát. -Hát kösz, ettől most boldogabb lettem-morogtam és Louisval az oldalamon besétáltam az üzletbe. Kettő ruha között hezitáltam, mire Louis azt mondta, hogy akkor megveszi mindkettőt. Erre én persze a másikat rögtön visszatettem. Louis megkérdezte az eladótól, hogy átvehetné-e ezt a ruhát, mire a pénztáros rögtön igent mondott. Végül is ezt választottam:

Amikor kijöttünk a boltból Louis elkezdte magyarázni, hogy látott egy könyvet még Londonban, aminek az a címe, hogy a Csíkos pizsamás fiú. Én csak elhúztam a számat. -Louis szerintem az a könyv nem neked való-álltam meg. -Miért?-kérdezte döbbenten. -Louis az a könyv egy olyan fiúról szól, aki... Inkább nézd meg filmen-hagytam rá és újra elindultam. -De várj Lara, hogy érted azt hogy nem nekem való?-rohant utánam. Megforgattam a szemeimet. -Az egy dráma Louis. Én még akkor is elsírtam magam, amikor a könyvet olvastam. Nem nézném meg a filmet- csóváltam meg a fejem. -Akkor... Majd együtt megnézzük-ajánlotta Louis, mire én csak sóhajtottam egyet. -Na jó felejtsük el-legyintettem. Louis felkísért a lakosztályig, és amikor benyitottam a szobába, nem várt meglepetésben volt részem...

23.fejezet

 Drága olvasóim! Nagyon sajnálom, hogy nem írtam új fejezetet már nagyon, nagyon, nagyon rég óta. Egyszerűen elszállt az ihletem. De! Ne aggódjatok, mert ennek a történetnek nincs vége, hála B.Blankának és P. Sárának! Nagyon köszönöm nektek! Ui. Bocsi, hogy ez a rész ilyen rövid lett, a következőt igyekszem hosszabbra csinálni! O xx

-Pedig nem más mint-itt lenézett a papírjába -A gyönyörű vámpírhölgy, aki a sarokban álldogál!-üvöltötte, és a tömeg egy emberként Bianca felé fordult. -Éééés a Batman jelmezes titokzatos ember!-mutatott Liamre. Mindketten felmentek a színpadra és átvették a díjukat. Tapsolás közben éreztem, hogy egy kéz átölel. Elmosolyodtam és visszaöleltem Harryt. -Hát te hol voltál?-kérdeztem tőle. -Próbáltam elbújni egy csúnya, gonosz szárnyas néni elől-biggyesztette le az ajkát, mire elnevettem magam. A színpadon Bianca és Liam épp meghajoltak, de most pillanatnyilag Harryt figyeltem. Belenéztem abba a zöld szemekbe amiért annyi, de annyi lány vágyakozik, ránéztem a barna göndör fürtökre, amikért minden lány megtenne bármit. Elmosolyodtam és szorosan megöleltem. Harry nem kérdezett semmit, csak visszaölelt. Fejemet a vállára hajtottam és beszívtam a parfümjének illatát. Harry gyengéden eltolt magától, és lassan felemelte a fejem. Egyre közeledtünk egymáshoz, de akkor Louis hirtelen közénk ugrott. -Talán megzavartam valamit?-kérdezte tágra nyílt szemekkel, mert mindketten elég bosszúsan néztünk rá. -Hagyjátok, majd én elintézem-jött oda Niall, akinek kis gumicukrok lógtak a szájából. Amikor végre egyedül maradtunk, akkor egyetértettünk, hogy így márnem az igazi, ezért leültünk az egyik asztalhoz. Egy ajtó mögül váratlanul kijött egy pincér és megkérdezte, hogy alkoholmentes, vagy alkoholos koktélokat kérünk-e. -Alkoho-kezdett bele Harry, de közbevágtam. -Menteset- Harry kissé morcosan nézett rám, de halkan hozzátettem. -Azt hiszem te is tudod, mi történt a múltkor amikor alkoholt ittál. Azt akarod, hogy ez újra megtörténjen?-kérdeztem, mire Harry megrázta a fejét. -Akkor jó-hagytam rá és felálltam azzal az indokkal, hogy kimegyek a mosdóba. Belenéztem a tükörbe, és egy olyan valaki nézett vissza rám, akiről, meg voltam bizonyosodva, hogy nem én vagyok. Hát, nem csoda, hogy Harry megijedt tőlem. Elvigyorodtam és visszamentem Harryhez, aki már egy nagy szivárványszínű koktélt iszogatott. -Alkoholmentes?-húztam fel kérdőn a szemöldököm és az asztal oldalának támaszkodtam. -Teljes mértékben-emelte fel a poharát Harry és odanyújtott egy piros folyadékkal teli poharat. -Eperkoktél, egy eperszemnek-húzta féloldalas mosolyra a száját, mire adtam neki egy -köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy- puszit. Megittam az italomat és közben Biancát figyeltem, aki Liammel lassúzott éppen. Elnyomtam egy ásítást és rápillantottam a fali órára. Létezik, hogy már negyed tizenkettő is elmúlt? Én ilyenkor, már rég a pihe-puha ágyikómban, a Best Friends-es párnámat ölelve alszom és fejemben kergetik egymást a jobbnál-jobb álmok. Mélázásomból Harry ébresztett fel. -Min gondolkoztál el Rara?- fordul felém. -Rara?- kérdeztem meglepetten. -Igen. Tudod a Lara névnek a második fele a ra, és így lettél Rara- magyarázta Harry. -Inkább maradok Lara -mosolyodtam el. Megint ásítottam egyet, de ezt már nem tudtam eltitkolni. -Fáradt vagy?- érdeklődött kedvesen Harry. -Egy kicsit- válaszoltam. -Na gyere, kis álmos hercegnő, hajtsd a fejed az ölembe- hívott oda magához. Megforgattam a szemeimet, de mivel nagyon álmos voltam és Harry olyan hívogatóan nézett rám azzal a két zöld szemével, hogy nem tudtam nemet mondani neki.

22. fejezet

Megszólaltak az első akkordok a hangszóróból és a gyomrom rögtön összeszorult. Már rögtön felismertem. Kelly Clarkson- Stronger. Louis bátorítóan rám mosolygott. Nyugi Lara- gondoltam. - Lélegezz ki-be. Akkor megnyugszol. Egy pillanatra lehunytam a szemem. Nem muszáj énekelnem.  De várjunk csak! Én szeretek énekelni! Sőt, akarok énekelni! A mini képernyőn felvillantak a dal első sorai. Énekelni kezdtem. Amikor az első refrénhez értem, úgy érzetem, mindent beleadok. Kiadtam magamból azokat az érzelmeket is, amiket titkoltam az emberek elől. Becsuktam a szemem. A lecsukott szemhéjamon át is éreztem, hogy egy erős reflektor megvilágít. Felnéztem és elmosolyodtam. Nem tudom miért. A dal szinte kirobbant belőlem. Csillogó szemmel hagytam abba és egyenesen egy tv kamera lencséjébe néztem. A boldog mosoly rögtön lehervadt az arcomról, de gyorsan produkáltam egy erőltetettet. –A-azt hiszem, n-nekem most mennem, k-kell- dadogtam és leviharzottam a színpadról. Megláttam egy Sminkek és egyéb díszítőelemek feliratú ajtót. Villámgyorsan befutottam rajta és bezártam magam mögött. Leültem a fal tövébe és fejemet a kezembe temettem. Hogy lehetek ilyen béna? Miért nm vettem észre, hogy kameráznak?- ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben. Halk kopogtatás zavarta meg a fejemben kavargó teóriákat. –Lara, beengedsz?- hallottam Louis hangját. –Felálltam és a kezem a kulcslyuk felé indult. A mozdulat közepén megálltam. Habozva végül is elfordítottam a zárban a kulcsot és beengedtem Louist. Leültem a szoba közepén lévő kanapéra és várakozva tekintettem Louisra. –Szóval Lara. Ne legyél dühös, de... Én hívtam ki a stábot- szemöldököm összeszaladt és csalódottan néztem Louisra. –De miért?- kérdeztem. –Hát… Mert Londonban, amikor énekelted a számunkat akkor döbbentem rá, hogy eszméletlenül jó hangod van. És arra gondoltam, hogy ezt meg kéne osztani a külvilággal is- mosolyodott el halványan. –Na de már megbocsáss… Arra nem gondoltál, hogy teljesen megváltozna az életem? Mert ha már tényleg olyan jó vagyok, mint ahogy mondtad akkor az emberek nem fognak elfelejteni. És én nem akarok úgy élni, mint egy sztár- hajtottam le a fejem. –Bocsi Lara… Erre nem gondoltam… Akkor nem engedlek ki innen, amíg a bulinak vége nem lesz- határozta el magát. – Okéé - mosolyodtam el és tekintetem a sminkcuccokra esett. –Azt hiszem, megvan, mit fogok csinálni…- néztem Louisra, mire ő ijedten megrázta a fejét. Úgy negyed óra múlva Louis kipirosított arccal, fekete (!) rúzzsa, és kék szemhéjfestékkel magát bámulta a tükörben. –Úristen! Te mit műveltél velem? – kérdezte rémülten. –Megforgattam a kezemben tartott piros körömlakkot. –Áá, a java csak most jön!

*1 óra múlva* - Köszi Lou, hogy itt maradtál velem! Igazi barát vagy! – öleltem meg (a már teljesen letisztított) Louist és kimasíroztam az ajtón. Bianca boldogan üdvözölt. –Jajj, Lara, hol voltál? Örülök, hogy visszajöttél! De pszt, mert most hirdetik meg a jelmezverseny győztesét!!!- tette keresztbe az ujját. –Hölgyeim és uraim a jelmezverseny királynője és királya pedig nem más mint…

21.fejezet

A hang irányába fordultam és megpillantottam egy Batmant, egy Supermant, egy fekete hajú zombit és egy göndör hajú, zöld szemű, szemüveges és varázspálcás vámpírt. Niall nem volt köztük, mert ő épp a büféasztalt zabálta fel. Harry odajött hozzám. –Szia szivi- köszöntött. –Öhm, szia - húztam fel a szemöldököm és már épp elfordultam volna, amikor Harry megfogta a karom. Ránéztem és a kezemmel a derekamnál lévő szalaghoz nyúltam. A szárnyak kibomlottak, kivicsorítottam a fogam, körmeimet karmok módjára behajlítottam és ráüvöltöttem Harryre. -Áááááááá!- sikított fel, és Batman nyakába ugrott. –Ments meg, ments meg!- sipította és vádlón rám mutatott. De erre én, már összecsuktam a szárnyaimat, és kedvesen mosolyogtam az engem bámuló Liamre. Hátat fordítottam, felmarkoltam egy jó nagy adag gumicukrot és eszegetni kezdtem. Egy pillanatra Biancával egymásra villant a tekintetünk, de Bianca elindult ijesztgetni az embereket. Egy szellem elém állt és hirtelen megölelt. Ugyanazzal a lendülettel, pofon is vágtam. –Aúú!- kapta a kezét az arcához. –Ha nem tudnád én Superman vagyok, csak álruhában!- magyarázta még mindig bepirosodott arcára szorított kézzel. Már majdnem felkiáltottam volna, hogy: –Nagyon sajnálom Louis!- de még idejében türtőztettem magam. –Ó bocs – csak ennyit nyögtem ki és már gyorsan iszkoltam volna fel, nehogy felismerjen. –Várj, várj- állított meg. –Megbocsátok. Elvégre nem is csoda hogy senki nem tudta, hogy Superman rejtőzik egy ilyen szellem jelmez alatt. –Az alatt pedig egy Louis- dörmögtem, de inkább csak magamnak szántam volna, de Louis meghallotta. –Honnan tudod a nevemet? –döbbent meg. –A bongyor Harry Potter kimondta és meghallottam- mutattam fejemmel az említett személy felé. Hirtelen a hangszóróból megszólalt Chris Brown-tól a Don’t make me up. A szemem felcsillant és megmondtam Louisnak, hogy ez az egyik kedvenc számom. –Akkor irány a táncparkett!- taszigált arrafelé. –De én nem tudok táncolni!- torpantam meg. –ó, hát igazából én sem- vallotta be. –Akkor csak nézzük és hallgatjuk oké? –mosolyodott el. Én bólogattam, és odaálltam az egyik asztalhoz. Louis felé fordultam és hirtelen ötlettől vezérelve el kezdtem neki mondani: - Boo Bear el kell mondanom valamit… Jár egy fiú az oviba, Harry… Haja fényes, mint a csillagok az égen… Göndör fürtjei oly csábítóak, hogy legszívesebben beletúrnék… Zöld szemei világítanak a sötétben… Arca piros, mint az Aldi epres joghurt… Azt hiszem, szerelmes vagyok… - suttogtam az utolsó mondatot és Louis karjába hanyatlotta. Louis felállított aztán felkiáltott. –Ó, most már értem… Ó, hogy te vagy Lara!- világosodott meg, mire én, megdicsértem, mint a kiskutyákat szokás. –Ügyes kisfiú!- paskoltam meg a fejét. –Oké emberek kezdődjék a KARAOKE!!!- jött fel egy mikrofonos múmia a színpadra (amit eddig észre sem vettem) és a kezében lévő listát kezdte tanulmányozni. –Hmm első legyen, mondjuk aaaa- nézett körbe az álló társaságunkon és Biancán akadt meg a tekintete- sarokban álló vámpír kisasszony!- mutatott rá a barátnőmre, aki erre riadtan rázta a fejét. –Jól van, akkor legyen a Superman mellett álló Sötét Hölgy. Ajjaj!- gondoltam magamban- Ha felmegyek arra a színpadra, mindenkin fel fogja ismerni a hangomat, legfőképpen Harry!- szinte éreztem, hogy agyamban kattognak a fogaskerekek. De zéró ötlet. Ráadásul Louisnak köszönhetően rögtön a színpad mellett teremtem. Vettem egy nagy levegőt és a kezembe vettem a mikrofont.

20.fejezet

Hazarohantunk Biancával és igyekeztünk kicsinosítani magunkat. Nagyi is besegített és egy olyan titkos módszert használt, amivel az én bőröm és Bianca bőre is márványossá változott. (Ez az eljárás annyira titkos, hogy sajnos nem mondhatom el. ) Bianca feltette a fekete parókát a fejemre, ami úgy nézett ki, mintha igazi haj lett volna. A szememet kifestettem szempillaspirállal, az ajkaimra pedig fekete rúzst kentem. Felvettem a ruhámat és két fekete csipkekesztyűt majd a tükör elé állva csodálni kezdtem magam.  Nemsokára azonban Biancának segítettem bekötni a fűzőjét. Készen lettünk, de a ruhám derekánál észrevettem egy lógó szalagot. Meghúztam, mire a ruhám hátsó (rejtett) részéből előugrott rugó módjára két hatalmas denevérszárny. Ijedten hátrahőköltem és riadtan pislogtam a tükörképemre. A bevásárló zacskó felé szaladtam és találtam is benne egy címkét. Használati Utasítás: A ruha derékrészénél két szalag található. Ha a jobb oldalit meghúzza, a ruha hátsó részéből automatikusan kinyílnak a démonszárnyak. Ellenben a bal szalag meghúzása esetén, azonnal visszacsukódnak. Jó viselés és boldog Halloweent kívánunk! Meghúztam a bal oldali fekete szalagot, amely szinte elveszett a ruhám redőiben. A szárnyak szépen fokozatosan visszapattantak az eredeti helyükre. –Végül is… Ijesztgetéshez nem rossz…- vontam meg a vállam. Felhúztam egy kis fekete topánkát (A ruha olyan hosszú, hogy akár mezítláb is mehetnék, senki nem venné észre…) Bianca egy fekete magas sarkút húzott fel a lábára, és mert mindennel elkészültünk, elindultunk a ház előtt parkoló taxi felé. Egy feketén csillogó ház előtt szálltunk ki. Egy boszorkány fogadta a befelé igyekvő vendégsereget. Belesúgtuk a nevünket a boszi fülébe és fél perc múlva már a pókhálóval és töklámpásokkal díszített terem közepén álltunk. –Hé Bianca nem felejtettünk el valamit?- fordultam barátnőmhöz. –Ja igen, persze- kapott a homlokához Bianca és kotorászni kezdett a retiküljében. Hosszas keresgélés után a kezembe nyomott egy fekete alapon fekete flitterekkel és kövekkel díszített álarcot. Feltettem a fejemre és megvártam amíg Bianca is felteszi a sajátját. –Szerintem szét kéne válnunk, akkor tuti nem ismernek fel- javasoltam suttogva Biancának. –Oké, de előbb et tedd fel a fogadra. Apró vámpírfogak, amik nem esnek le, még evésnél sem. És tökre úgy mutatnak, mintha igaziak lennének- mutatta nekem a tenyerében tartott apró fehér fogacskákat. –Oké- sóhajtottam és Bianca felügyelete mellet felragasztottam a szemfogaimra. Elköszöntünk egymástól és szétváltunk. Én a büféasztalok felé vettem az irányt, (ahol egy SZŐKE farkasember zabált) míg Bianca inkább a vendégsereget vizslatta a tekintetével. Megindultam az *édességek* feliratú asztal felé. Volt ott pók, medvecukor, kóla, kólás gumicukor, kígyós gumicukor és csoki krémmel töltött csoki, szóval mindenféle ínyencség. Az asztal végén megpillantottam egy rózsaszín punccsal teli tálat. Ekkor egy hangos –I’M A SUPERMAAAAAN!- kiáltás hangzott fel, én meg mosolyogva megráztam a fejem. Szóval megérkezett a One Direction.