Éppen a ruháimat pakolásztam a bőröndömbe, amikor Nagyi bekiáltott az ajtón.
-Kicsim, csengettek!- visszakiáltottam egy -Oké-t és futottam ajtót nyitni. Bianca állt az ajtóban, a boldogságtól (és a hidegtől) kissé kipirult arccal.
-El se hiszed, hogy mi történt!- porolta le a sapkájáról a havat.
-Te se hiszed el, hogy mi történt- mosolyodtam el. -De még el sem mesélted, hogy Liam meg te...- itt azonban nem fejeztem be a mondatot, mert mindketten idétlen vihogásba kezdtünk. Bianca bejött a szobámba, de megcsörrent a telefonja. Én sejtettem, hogy kivel beszél, úgyhogy tovább folytattam a bőröndöm pakolását. A tegnap estéről még annyit, hogy a "nagy bejelentés" után már nem emlékeztem semmire, úgyhogy nagy valószínűséggel elaludtam. Így viszont Harrynek kellett lecipelnie a autóig és szerintem 100 %, hogy sérvet fog kapni. De hát ő mondta, hogy könnyű vagyok. Töprengésemet Bianca hangja szakította félbe.
-Nem, te tedd le! Nem te! De mondom, hogy te! Na jó szia! Nem én nem teszem le! Igen én is szeretlek. Nem én jobban. Én meg tízszer jobban. Végtelenszer. Oké szia. Tedd le! Nem te tedd le!- ezt egy idő után megelégeltem és kikaptam a kezéből a telefont.
-Szia Liam! Igen majd látni fogod Biancát. Igen. megmondom neki, hogy szereted. Sziaaa- sóhajtottam egy nagyot és kinyomtam a telefont. Odanyújtottam volna a telefont barátnőmnek, amikor hirtelen egy éles fájdalom nyilallt a derekamba.
-Aúúú- rogytam le a földre és szorosan behunytam a szemem, hátha eltűnik ez az eget rengető fájdalom.
-Úristen!- pattant fel Bianca. -Jól vagy?- guggolt le mellém. Kinyitottam a szemem és felpillantottam Biancára.
-Persze, jól vagyok- suttogtam és felálltam. Meg kellett támaszkodnom a falban, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. Leültem az ágyra és észrevettem, hogy az üléstől mér nem is fáj semmim. Bianca a homlokomra tette a kezét, hogy ellenőrizze nincs-e lázam.
-Nincs semmi bajom Bianca- nyugtattam meg és lefejtegettem ujjait a fejemről.
-Akkor jó- vetett rám még egy aggodalmas pillantást barátnőm és ő is lehuppant mellém az ágyra.
-Na de miről is akartál beszélni? -fordultam felé.
-Hááát- vigyorodott el. -Na jó nem bírom magamban tartani, Liam megkérdezte, hogy nincs-e kedvem menni vele Londonba!- hadarta gyorsan és a végén sikított egy akkorát, amekkorát akkor sikított, amikor meglátta Harryt a laptopom képernyőjén. (Ó azok a régi szép emlékek! )
-Na és veled mi a helyzet?- kérdezte bájosan mosolyogva.
-Ugyanez, csak Harryvel- válaszoltam a fülemet masszírozva.
-Ííííííííííííí, akkor majd együtt, csomagoljuk be a ruháinkat, együtt utazunk, együtt megyünk dupla randira, együtt...- itt már nem figyeltem, mert gondolataim madár módjára elszárnyaltak a képzeletem birodalmába.
*Másnap*
-Gyere mér Lara, elkésünk!- integetett nekem Bianca az apukája kocsijából, ami egyenesen a reptérre visz minket.
-Oké, oké, csak tudod nehéz ez a bőrönd, főleg, ha esőben húzza maga után az ember!- kiáltottam felé és sietve, egymás után rakva a lábaimat közeledtem az autó felé. Betettem az utazótáskámat a csomagtartóba és beszálltam az autóba. Az út csendben telt, én többnyire kifelé bámultam az ablakon és számoltam az ablakon legördülő esőcseppeket. A reptéren Bianca és az apukája (Thomas, de csak Tomnak nevezzük.) elbúcsúztak egymástól és a végén Tom engem is megölelt.
-Aztán vigyázzatok magatokra csajok!-kacsintott ránk és integetni kezdett, amíg el nem nyelte a tömeg. Egy stewardess útbaigazított minket, merre kell menni a külön magángéphez, amivel utazni fogunk. Amikor megláttam a repülőt eléggé eltátottam a számat. A gépen Harry, Niall, Zayn, Louis és Liam feje virított. Csak elköhögtem egy -Khö, khö, egók...- at, amit csak Bianca hallhatott. Barátnőm csak elvigyorodott és felszálltunk a gépre. Elhelyezkedtünk az ülésekben és mielőtt még a gép egyáltalán felszállt volna, Bianca elaludt. Egy darabig én még ébren voltam, de békésen szuszogó barátnőmet elnézve, rám is rátört az álmosság és az eljövendő álmaim pillangók képében útra keltek, és kilibegtek a végtelen kék égre.
